A Telkibányán majd évtizedeken keresztül igen fontos
szerepet betöltő Kádár család az 1930-as évek elején vásárolta meg ezt az
épületet, melyben korábban az első magyar porcelángyár működött. Romos felső
szintjét lebontatták, újratetőzték, és lakóépületté alakították. A Kádár
családnak, mint falusi értelmiségieknek a tárgyi kultúrája sajátosan eltért a
telkibányán és a falvakban jellemző tárgyi világtól, jól érzékelteti ezt a
család emlékszobája az utolsó kiállító teremben, de ez nem jelenti azt, hogy
érdeklődésük ne terjedt volna ki a másik, a népi világ irányába. Jelentős
néprajzi gyűjtő tevékenységet is folytattak lelkészi, tanító hivatásuk
gyakorlása mellett. 1970-ben Kádár Klára és Kádár Sára a család gyűjteményét és
lakásuk alagsorát a rudabányai Érc- és Ásványbányászati Múzeum rendelkezésére
bocsátotta, amely bányászattörténeti tárgyakkal egészítette ki az anyagot, így
alakult meg a rudabányai múzeum filiájaként Telkibányán az Ipartörténeti
Gyűjtemény. Az alapításban elévülhetetlen érdemei voltak Murvay Lászlónak, a
rudabányai múzeum igazgatójának és Benke Istvánnak is. A kiállítóhely gazdája
1974-ben bekövetkezett haláláig Kádár Klára volt, ezután az utolsó Kádár,

Sára néni vette át a stafétabotot.

Kádár Sára élte végét közeledni látván végrendeletileg, házát, telkét, minden
ingó és ingatlan vagyonát a rudabányai Érc- és Ásványbányászati . Múzeumra
hagyta, így 1979-től már a teljes épület és a hozzátartozó telek is egy
közgyűjtemény céljait szolgálja.